Quantcast
Channel: Kiállítások, vásárok – Fesztikörkép
Viewing all articles
Browse latest Browse all 27

Első Utcaszínház Fesztivál Kapolcson

0
0

Május végén kezdődik az első kapolcsi Utcaszínház Fesztivál. A négynapos rendezvényen a színházi előadások mellett egyebek között koncertek, bábszínházi előadások és rendhagyó kiállítás várja az érdeklődőket.

Virág Zsóka fesztiváligazgató elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal hívták életre a május 30. és június 2. között megrendezendő Bondoró Utcaszínház Fesztivált, mely több mint 130 programmal várja a vendégeket a kapolcsi Malomszigeten és környékén, 23 helyszínen.

A fesztiválon, mely a Kapolcs-közeli dombról kapta a nevét, az utcazenészek mellett a fellépők között szerepel majd Lovasi András, a Kerekes Band, a Zuboly, Miqueu Montanaro és Móser Ádám, Kézdy Luca, Horgas Eszter és Gabor Amadeus, a Söndörgő és a Chalaban.

Megnyílik majd a nem létező tárgyak kiállítása is, ahol olyan dolgokkal találkozhatnak a látogatók, melyekről eddig csak a szavak szintjén hallottak. Ezek többek között a radai rosseb vagy a halványlila dunszt. Ezen kívül rendhagyó falvédő kiállítást is láthatnak az érdeklődők. A fesztivál színfoltjának ígérkezik az esti fény- és tűzszínház, valamint a kívánságmécsesek, melyeket az Eger patak vizén lehet majd útjára engedni – fűzte hozzá a fesztiváligazgató.

MTI


Viewing all articles
Browse latest Browse all 27

Latest Images